A tematikus nap műsorai felölelik az összes érintett külhoni régiót - mondta el Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kiemelt projektekért is felelős főszerkesztője az MTI-nek. 
 
Az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki, a burgenlandi és a kárpátaljai szórványban élőket bemutató felvételek a műkedvelő színjátszástól és a pásztornaptól kezdve a gömöri népviseleten és a Petőfi-programon át a csángó iskolákkal is megismertetik az érdeklődőket.
 
A főszerkesztő felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar szórvány napja alkalmából exkluzív interjút ad a közmédiának Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Az interjút a közmédia több csatornáján is megtekintheti, meghallgathatja majd a közönség.
 
Emlékeztetett, hogy az Országgyűlés 2015 november elején nyilvánította november 15.-ét, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának évfordulóját a magyar szórvány napjává. Erről a napról néhány éve az erdélyi magyarság már megemlékezik, a közmédia pedig már ezt megelőzően is tematikus adással foglalkozott a szórványmagyarsággal - hangsúlyozta.
 
A műsorfolyamban rövid bejátszásokban mutatnak be a szórványterületeken található településeket és olyan embereket, kezdeményezéseket, amelyek a magyarság megmaradását segítik. 
Megismerkedhetnek a tévénézők a szórványban élők szokásaival, jellegzetes ételeikkel, zenéikkel, táncaikkal, viseletükkel. A műsor készítői kiemelt figyelmet szentelnek a tömbmagyarságtól leszakadó szórvány területeken élő közösségeknek, bemutatják, hogyan boldogulnak Csángóföldön, de ellátogatnak Kárpátalja vagy a Felvidék eldugott szegleteibe és megismertetik a nézőket azokkal az emberekkel is, akiknek nagyon sokat köszönhetnek a helyi magyar közösségek. 
 
A nézők megismerhetik többek között a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szórványmagyarsággal foglalkozó programját, a lendvai Király Ferenc szobrászművészt, a Gyertyánligeten élő Páduai Szent Antal Karitász vezetőjét, a Romániai Falugondnokok Szövetségét és egy aknaszlatinai nyugdíjas sóbányászt. A stábok ellátogatnak egyebek mellett Zalatnára, Lévára, Viskre, Selmecbányára, Lábnyikra és Dobronakra is. 
 
A tematikus nap két műsorvezetője Gál Emese és Kozári Réka lesz.
 
A közmédia harmadik alkalommal szentel tematikus napot a szórvány magyarságnak, idén a Pesti Vigadóból jelentkezve.