Kiemelte: arra törekednek, hogy a program alapkoncepciója az év végére elkészüljön, és a társadalmi egyeztetések lefolytatása után az első fejlesztések forrásigénye akár 2020-ban, de legkésőbb 2021-ben bekerülhet a költségvetésbe.
   
A május 18-án kormánybiztosnak kinevezett Gyopáros elmondta, hogy a Modern városok program koordinálása mellett a Modern falvak program kidolgozása és előkészítése is a feladata. Előbbihez több mint 260 beruházás tartozik, ezek közül körülbelül hatvan nagy közlekedési fejlesztés. Jellemzően gyorsforgalmi utak építéséről van szó, de egyéb közlekedési beruházások is bekerültek ebbe a csomagba. 
    
"A kormány kitűzött egy nagyon világos célt, hogy minden megyei jogú várost el lehessen érni gyorsforgalmi úton. Sőt, határozott szándék az is, hogy a végeken fekvő megyei jogú városokból a határhoz is el lehessen jutni gyorsforgalmi úton" - fogalmazott Gyopáros hozzátéve: a Modern városok program összes költsége meghaladja a 3500 milliárd forintot, és ebből eddig körülbelül 850 milliárd forintot már kifizettek. Az összeg kétharmada hazai forrás.
    
A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a Modern falvak programban még az alapkoncepció kialakításánál tartanak, amelyet legkésőbb az év végéig szeretnék letenni a kormány asztalára. Ennek a programnak a stratégiai célja a vidék népességmegtartó erejének növelése. 
    
"Ha az emberek a falvakból városokba költöznek, akkor kis közösségek szűnnek meg, és ezeréves tudás és sok régi hagyomány veszik oda. Fontos probléma az is, hogy ha egy nagyváros népessége hirtelen megnő, akkor ott leszakadó negyedek jöhetnek létre, amire számos példát látni Nyugat-Európában és az USA-ban. A Modern falvak programmal ez a veszély kiküszöbölhető, és a falvakból történő elvándorlást meg lehet állítani, sőt vissza lehet fordítani, ami mindenkinek az érdeke" - mondta a lapnak Gyopáros Alpár, aki nem ért azzal egyet, hogy éves szinten 4-500 milliárd forintra lenne szükség a vidék fejlesztésére, és a forrásokat két-három leszakadt régióba kellene összpontosítani. 
    
Szerinte a Modern falvak program egész Magyarországról szól, ezért a kormány célja, hogy minden magyarországi falu és kisváros érdeke érvényesüljön benne, minden vidéki ember nyertese legyen a kezdeményezésnek.