Az állami tulajdonban lévő gázszolgáltatókkal egyszerűbb volt a tárgyalás, de a távhőszolgálatókkal is könnyen ment a megegyezés – mondta Kósa Lajos a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter.

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában felhívta a figyelmet, hogy a tizenkétezer forintos téli rezsicsökkentés azok számára jár, akik távhővel fűtenek. Azoknak, akik a távhőszolgáltatásból csak a használati meleg vizet veszik igénybe, nem jár a támogatás. A tárca nélküli miniszter azt tanácsolta, hogy azoknál a társasházaknál kell figyelni a közös képviselő által közölt adatokat, ahol közösen fizetik a távfűtési számlát, mert ebben az esetben a közös képviselő feladata, hogy a tizenkétezer forintos támogatást visszaossza a fogyasztók számára.

Mivel február végén, március elején a fűtési költségeket nagyon megemelte a hideg időjárás, ezért a megemelkedett számlák kifizetésére a családoknak ez az összeg nagy segítség – mondta Kósa Lajos. A magyar gazdaság jól teljesített, mind a költségvetés, mind pedig az egyéb források rendelkezésre állnak ahhoz, hogy a kormány támogatást nyújtson – szögezte le.

A magyar rendszer az ilyen rendkívüli helyzetekre is rendelkezik tartalommal – mondta. Éppen ezért ez egy olyan megoldás, amely távhőszolgáltatóknak sem okoz problémát.

A tárca nélküli miniszter megjegyezte, hogy azok a fogyasztók, akiknek hátralékuk van, a tizenkétezer forintot akár később is fel tudják használni, de akár a hátralék is csökkenthető vele.

Elmondta, Magyarországon alapvetően gázzal fűtenek az emberek: 3,4 millió háztartásban van gázfűtés, 650 ezer távhővel fűtő fogyasztó van, és nagyjából tízezren fűtenek csupán egyéb módon. Számukra egymilliárd forinttal emelték a tűzifakeretet, ami az önkormányzatokon keresztül tudnak megpályázni.

forrás: Kossuth Rádió 180 perc