Idén még egyszerűbb pályázni, mint korábban, a jelentkezési lapot a www.mediaklikk.hu/adal címen lehet kitölteni, valamint itt kell feltölteni a szükséges anyagokat és itt szerepel A Dal 2018 részletes pályázati kiírása is. A dalválasztó versenyre november 15. éjfélig lehet jelentkezni - közölte az MTVA sajtóirodája hétfőn az MTI-vel.
    
"A Dal elmúlt hat évada bizonyította, hogy szükség van egy olyan műsorra itthon, amely nem megszokott tehetségkutató: az adásokban Magyarország dalát keressük hétről hétre. A Dalból minden induló másképp profitál, gondoljunk csak Pápai Jocira, akinek zenei karrierje új lendületet vett a műsornak köszönhetően. A Dal a hazai könnyűzenei élet fontos katalizátora lett: az előadók, a zeneszerzők már számolnak a műsorral, sokan megvárják a szeptember elsejét új dalaik bemutatásával, hogy nevezhessenek a versenyre. Bizonyára jövőre is erős, igényes dalok mutatkoznak majd be hétről hétre" - idézte a kommüniké Medveczky Balázst, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatóját.

A versenyre csak olyan előadó és együttes nevezhet, akinek korábban már jelent meg zenei albuma vagy országosan játszott rádió-, illetve televízió-felvétele, rendelkezik lemezkiadóval és/vagy hivatásos zenei menedzserrel kötött szerződéssel.
    
"Sokat köszönhetek A Dalnak, mert számomra világossá tette, hogy a zene az én utam. Érdemes jelentkezni a versenyre, aki bejut, az már mindenképpen nyertes, hiszen minden induló mást kap a műsortól" - mondta Pápai Joci, aki idén az Origo című számmal győzött.

Kiírták a Dal 2018 pályázatát
 



    
A műsorban 2018-ban ismét több különdíj lesz: keresik A Dal 2018 legjobb dalszövegét, felfedezettjét és megrendezik az online Akusztik Dalversenyt is. 
    
Mint az idei kiírásban szerepel, a kiíró a magyar nyelvű dalokat támogatja, de angolul, valamint a Magyarország területén élő kisebbségek és etnikumok nyelvén íródott pályaműveket is vár a zsűri, ebben az esetben azonban minden dalhoz csatolni kell a szöveg magyar fordítását. Az MTVA számít a külföldi szerzők dalaira is, az ő pályázatuk akkor tekinthető érvényesnek, ha olyan magyar állampolgárságú vagy magyar anyanyelvű előadó énekli el, aki a pályázati kiírás minden további feltételének is megfelel.
    
Idén november 15-én éjfélig lehet megtenni az online jelentkezést a mediaklikk.hu/adal oldalon. A határidőig beérkezett, a feltételeknek megfelelő versenydalok közül szakmai előzsűri választja ki azokat, amelyek az élőben sugárzott nemzeti elődöntőkön versenyezhetnek.
    
A pályázati feltételek között szerepel, hogy a benevezett szám (dalszöveg és zene) nem kerülhetett kereskedelmi forgalomba vagy médiafelületre (televízió, rádió, internet) és nem hangozhatott el nyilvános előadáson 2017. szeptember 1. előtt. A dal maximális időtartama három perc lehet, az előadók csak magyar állampolgárok vagy magyar anyanyelvűek lehetnek és 2018. május 8-ig, az Eurovíziós Dalfesztivál első lisszaboni elődöntőjéig be kell tölteniük 16. életévüket.
    
A Dal 2018 nyertese képviselheti Magyarországot Lisszabonban a 63. Eurovíziós Dalfesztiválon 2018 májusában.