Ismét megszervezi hagyományos Karácsonyi Adománygyűjtését a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a CIB Bank főtámogatásával. Három napon keresztül a hétvégén várják a lakosság élelmiszeradományait országszerte közel 120 település majd 200 áruházában. A CIB Bank önkénteseivel is részt vesz az akcióban, melyhez idén is csatlakoztak a Centrál Színház művészei.

Az akció lebonyolításában körülbelül 5000 önkéntes vesz részt, köztük a CIB mintegy 190 munkatársa. Az adománygyűjtés magánszemélyek és a vállalati szféra példa értékű összefogása a nélkülözőkért. A kezdeményezéshez a több ezer önkéntes mellett idén is csatlakoznak hazai hírességek a Centrál Színház közreműködésével.

Hogy minél több család asztalára kerüljön ünnepi étel, az Élelmiszerbank idén ismét három napon keresztül: november 24-én, pénteken 15 és 20 óra között, november 25-én, szombaton 8 és 19 óra között, valamint november 26-án vasárnap 8 órától 18 óráig várja a lakosság élelmiszer adományait országszerte közel 120 településen. Az akció keretein belül az Auchan, a METRO és a Tesco üzletláncok biztosítják a helyszínt közel 200 áruházban, ahol az Élelmiszerbank önkéntesei várják az élelmiszeradományokat, elsősorban alapvető tartós élelmiszereket.

A 2017-es adománygyűjtő hétvége központi motívuma az ünnepi vacsora. A szervezők szerint, aki a hétvége során adományoz, az gyakorlatilag, az adomány nagyságától függően, vendégül lát egy vagy több rászoruló családot, hiszen az adományozók segítsége nélkül az ő asztalukra nem kerülhetne ünnepi étel. Erről szól a Centrál Színház színészeinek közreműködésével készült kisfilm is, amelyben a színészek egy otthon lakóit látják vendégül ünnepi ebéddel. Novemberben pedig a Centrál Színházban 3 estén keresztül 4 előadás is jótékonysági előadás volt, melynek keretében a színház közönsége a helyszínen vásárolhatott adománycsomagot, amely a kókuszgolyó összetevőit tartalmazta.

Az akciókban összegyűjtött adományokat az Élelmiszerbank karitatív szervezetek közreműködésével a gyűjtések helyének közelében élő rászoruló családoknak juttatja el még karácsony előtt. „A Karácsonyi Adománygyűjtési akciónk különös jelentőséggel bír számunkra, hiszen év végén nagyon megnő a hozzánk érkező segítség kérések száma. Bízunk benne, hogy idén is a tavalyihoz hasonló nagyságrendben tudunk segíteni rászoruló családoknak az ünnepek közeledtével. Ezúton is szeretnénk megköszönni a CIB Bank támogatását, az Auchan, a METRO és Tesco partnerségét, valamint több ezer önkéntes segítőnk munkáját, akik nélkül ezt az akciót nem tudnánk megszervezni” – mondta el Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

A Karácsonyi Adománygyűjtésben résztvevő áruházak listáját:

Baranya megye: Komló, Mohács, Pécs, Siklós, Szigetvár
Bács-Kiskun megye: Baja, Kalocsa, Kecskemét, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas,
Békés megye: Békéscsaba, Gyula, Mezőberény, Orosháza, Szarvas
Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Kazincbarcika, Mezőkövesd, Miskolc, Ózd, Sátoraljaújhely, Szerencs, Tiszaújváros
Csongrád: Hódmezővásárhely, Makó, Szeged, Szentes
Fejér: Bicske, Dunaújváros, Martonvásár, Sárbogárd, Székesfehérvár
Győr-Moson-Sopron megye: Csorna, Győr, Mosonmagyaróvár, Sopron,
Hajdú-Bihar megye: Berettyóújfalu, Debrecen, Hajdúszoboszló
Heves megye: Eger, Gyöngyös, Hatvan
Jász-Nagykun-Szolnok megye: Jászberény, Karcag,  Szolnok, Tiszafüred
Komárom-Esztergom megye: Dorog, Esztergom, Komárom, Oroszlány, Tata, Tatabánya
Nógrád megye: Balassagyarmat, Salgótarján
Pest megye: Albertirsa, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Cegléd, Csömör, Dabas, Dunaharaszti, Dunakeszi, Érd, Fót, Gödöllő, Gyömrő, Isaszeg, Kiskunlacháza, Maglód, Monor, Nagykőrös, Ócsa, Pilis, Ráckeve, Solymár, Sülysáp, Százhalombatta, Szigetszentmiklós, Tahitótfalu, Tököl, Törökbálint, Üllő, Vác, Vecsés
Somogy megye: Balatonboglár, Kaposvár, Marcali, Nagyatád, Siófok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: Kisvárda, Mátészalka, Nyírbátor, Nyíregyháza, Vásárosnamény
Tolna megye: Bonyhád, Dombóvár, Paks, Szekszárd
Vas megye: Celldömölk, Körmend, Kőszeg, Sárvár, Szombathely
Veszprém megye: Ajka, Balatonfüred, Pápa, Sümeg, Tapolca, Várpalota, Veszprém
Zala megye: Keszthely, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Zirc