A támogató Nemzetgazdasági Minisztérium több mint 30 és fél millió forinttal járul hozzá a beruházáshoz, melyhez az önkormányzat 1,6 millió önerőt biztosít. A kivitelezés során Péteriben az Árpád utca és a Mátyás utca egy szakaszán, a Zöldfa utcában és a Szent István utcában a jelenlegi burkolatot új aszfaltréteggel látjuk el. A kivitelezést a Swietelsky Magyarország Kft. végzi október 30. és november 11. között az Árpád utca és a Mátyás utca érintett szakaszain, illetve a Zöldfa utcában, majd 2018 tavaszán a Szent István utcában.

A pályázati projekt megvalósításával és az érintett utak fejlesztésével a közlekedés komfortosabbá válik Péteriben és a balesetveszély csökken. A közlekedésbiztonság javításával a projekt jelentősen javítja a közvetlenül és közvetetten érintett ingatlantulajdonosok munkába járásának körülményeit és a településközponti közszolgáltatások elérését. A lakók számára jelentőségteljes, hogy a mindennapi életüket biztosító infrastrukturális feltételek és szolgáltatások elérhetőek és megfelelő minőségűek legyenek, mellyel a település lélekszáma hosszú távon megtartható. A projekt által érintett négy utca mellett jelentős a fejlesztendő utcákra rácsatlakozó utak forgalma is, így a beruházás hatásai multiplikálódnak.